2017. március 14., kedd

Visszavágunk az unatkozó könyvesbolti eladóknak!

Nemrégiben bukkant fel két hír: az egyik könyvtárosokról, a másik könyvesbolti eladókról szólt. A lényege mindkettőnek az volt, hogy ezek a személyek könyvborítókkal fotózták magukat, úgy hogy ők maguk is a könyv részévé váltak. A hírt egy kolléganőm - köszönöm, Pintér Katalin! -  osztotta meg velem, azzal a megjegyzéssel, hogy "szorgalmi feladat pluszpontért?" Így aztán tényleg kiadtam minden osztályomban feladatként, és íme, itt is az első válasz. Percek óta ámuldozom és nevetek rajtuk. :)
Berta Virág, Méry Fanni és Varga Zsanett munkái:






























2016. február 22., hétfő

Smiley-vers


Feladat: Írj át bármilyen verset vagy versrészletet csak emotikonok segítségével!

Rapcsó Nóra megoldása:




Csokonai Vitéz Mihály:
A reményhez
részlet

„Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,


Istenségnek látszó


Csalfa, vak Remény!


Kit teremt magának


A boldogtalan,


S mint védangyalának,


Bókol úntalan.


Síma száddal mit kecsegtetsz?


Mért nevetsz felém?


Kétes kedvet mért csepegtetsz


Még most is belém?


Csak maradj magadnak!


Biztatóm valál;


Hittem szép szavadnak:


Mégis megcsalál.”

2016. február 7., vasárnap

A boldog élet - süti

Nguyen Klaudia: „Boldog élet” süti receptje:

1. Te magad
2. optimizmus
3. kitartás
4. munka
5. hit
6. bizalom
7. türelem
8. őszinteség
9. önzetlenség
10. szeretet
11. érzelmi nyitottság
12. elfogadás

Először  is válj meg mindentől, ami többé már nem épít, nem szolgál vagy nem tesz boldoggá. Mindentől, ami lehúz, szomorúvá tesz és hátráltat. Majd oszd fel magad életed legfontosabb szakaszaira. Adj mindenhez 1 merőkanál optimizmust és hitet.  Mindig szükséged lesz rájuk, hogy pozitívan állj a dolgokhoz. Majd 4 kávéskanál kitartást és ugyanennyi munkát. Egymás nélkül nem ér semmit se a két hozzávaló. Ha ezek megvannak, adj hozzájuk 1 evőkanál bizalmat, hogy tudj számítani másokra. 2 evőkanál türelmet és 3 evőkanál reményt, mert ha úgy érzed, hogy odaégne a „süti”, akkor ezek majd segítenek. 1 evőkanál érzelmi nyitottságot,. 4 kávéskanál elfogadást, mert lehet a nyitottságnak lehetnek kellemetlen következményei is. Ha úgy érzed, mindent hozzáadtál, amire szükséged lesz,  akkor süsd meg egy önzetlenséggel kikent tepsiben jó pár évig, majd szórd meg őszinteséggel, és tálald szeretettel.


2016. január 10., vasárnap

Z-generációs utópiák, amikből tanulni lehet

A világirodalmi felvilágosodásnál adom fel egy ideje azt a feladatot, hogy írjanak arról, szerintük milyen lenne a tökéletes világ. Ahogy az évek telnek, rájövök, hogy azért szeretem, mert a sablonosnak tűnő megoldások között mindig van olyan, ami kristálytisztán megmutatja azt, amit már régóta sejtünk: fiataljaink tökéletesen értik a világot, és néha remek ötleteik vannak.



Most következzen néhány idézet az osztályom megoldásaiból:



1. Fiers Tünde - a rendszerkritikus

"Életemben nagyon zavar még az is hogy hétvégén alig van szabadidőm, mert mindig tanulni kell, mint például most is. Ezen nem tudom, hogy hogy tudnék úgy változtatni úgy, hogy nekem se és másnak se legyen rossz. Nem is nekem kéne itt talán, hanem a tanároknak. Nem mondom, hogy nem akarok tanulni, de nem hülyeségeket, és olyan, amit elfelejtek két év múlva.. Ilyennek semmi értelme. Sokkal jobban preferálom azt az oktatási rendszert, ami azt fejleszti, ami jól megy a diáknak és nem azt, ami nem. Az iskolai életen nagyon sokat segítene, ha CSAK abból írnánk ami benne van a füzetben... rengetegszer előfordul, hogy olyat tesznek bele a tanárok amit nem vettünk, vagy nem volt egyértelmű vagy nem írtuk le, és ez nehezíti a tanulást.

A szabadidő nagyon fontos egy tökéletes világban, én például mindenképpen olyan munkahelyet szeretnék, ahonnan, ha kijövök, akkor az már az én időm, és nem kell tanulnom, vagy a hétvégémet lekorlátoznom. Remélem nem leszek tanár ez okból, és nem kell dolgozathegyeket javítgatnom, a javítás úgysem az erősségem."

2. Mongyi Bernadett - kívánságokból élni, szépen meghalni, verset írni

"Ilyenkor felvetődik a kérdés: Miből élnek az emberek, ha nincs állam, sem mezőgazdaság? A válasz igen egyszerű: kívánságokból. Az emberek álmaikban megkívánják dolgokat, és a speciális levegő segítségével, aminek előállítása valószínűleg igen fontos kémiai, fizikai és biológiai számításokkal jár, egyszeriben megjelenik reggelre az adott kívánság az illető nevével rajta, hogy ne legyen keveredés. (De ezeket a számításokat nem mutathatták meg a kíváncsi felfedezőknek, akik interjúkat készítettek a lakosokkal.) Ha keveredés lenne, akkor bizony szükség volna az igazságszolgáltatásra, ami állami feladat lenne, tehát az egyenrangúság megszűnne.
A tökéletes világ fenntartása a gyerekneveléssel kezdődik, ez persze sok mindent magába foglal. És mivel ez a tökéletes világ tökéletes emberekkel, ezért iskolákra nincs szükség. Iskola nélkül tanárok sincsenek, ami megint állami feladat lenne. Ezek az emberek mindent tudnak és éreznek egyszerre már megszületésük kezdetén. Tudják, mi a helyes. És ha már itt tartunk, meglepő módon autóvezető oktatás sincs, a jogosítvány akkor pottyan a táskába, mikor az ember azt megálmodja magának. Ezért a fiúk már gyerekként igazi autót vezethetnek, mert ők érdekeltek ebben a témában, hamarabb álmodják meg, mint a lányok. Azonban ez az érdekeltség nem gátolja, hogy a lányok is akár már 6 évesen vezethessenek. Tudni kell, hogy az autó méretezve van a gyerekhez, így felnőttek fizikailag képtelenek beülni a gyerekek kocsijába, ezzel párhuzamban a gyerekek be tudnak ülni a felnőttek kocsijába, de ők nem tudják vezetni azt.

Nem hisznek a túlvilági életben, halottjaikat is ekképpen kezelik. Elviszik őket oda ahonnan érkeztek, a természetbe, ezért ápolják az erdőt annyira. És ezért mondhatjuk, hogy közülünk valóak, ugyanúgy eltemetik őket, azonban nem készítenek sírdomborulatot a halott jelölésére. Hagyják hadd hamvadjon el a föld alatt. Ha valóban helyesen élt, elhamvad, ha nem, a férgek eszik testét. Számukra ez a legnagyobb büntetés.
Az ő elméletük a gyermeki szereteten alapszik. Fontosnak tartják az anyagi javakat, de mindig számíthatnak egymásra, ha egyiküknek gondja van. „Kulcsversikéjük” is erre vonatkozik:

„Gyermeki szeretet, nem kell más,
Különben vigyen el a halál.
Ott féreg egye meg testemet,
S vérem legyen neki ünnepi
bor, az ő kegyetlenségére.”

3. Rapcsó Nóra - energiaszint növelő lélekápolás és a cél és szeretet egysége

"A mai világban sajnálatos módon, nagyon kevés időnk marad. Ha egy átlagos középiskolás napját nézzünk. 24 óra nagyon kevés. Jó esetben 8 órát alszik, ha aznap 7 órája van,akkor 6 órát van iskolában, plusz azok az idők, amelyeket otthoni készülődéssel és utazással tölt, amely kb. 3 óra, ez így összesen 17. Maradt 7 órája, hogy ebédeljen, elmenjen edzésre, az oda-visszautat megtegye, valamint maga az edzésen részt vegyen, amely együtt min. 2,5 óra. Még tanulni kell, amely egy jó tanuló esetében 2 óra nagyjából, maradt 2,5 órája arra, hogy vacsorázzon, tisztálkodjon és egy kicsit a családjával és a barátaival lehessen. Konkrétan ennyi idő semmire nem elég, még egy jó mozira sem…

Az eltervezett világomban nem így lenne. Időnk annyi lenne, mint a tenger. Lehetne vagy 40 óra egy nap, és a fáradsági küszöbünk is változna, hiszen az az időt, amit a lelkünk ápolásával töltünk, az energiaszintünket növelné. Nem kéne aggódni, hogy elkésünk, hogy nem leszünk kész időben, mert az idő flexibilissé, rugalmassá válna. És az emberek boldogok lesznek, a stressz, mint fogalom eltűnik a szótárukból, kipihentté és nyugodttá válnának. Lenne idejük a családra, hobbira, barátokra és még magukkal is tudnának törődni.
Szóval, én úgy képzelem el a populáció tökéletes egységét, hogy nincs erőszak, háború, pénzközpontúság, harag, bűnözés, sem rohanás. Csak béke, nyugalom, idő, cél és szeretet. Hiszen szeretet és cél nélkül nem épülhet fel egy közösség sem, ez legyen csak egy osztályon belüli bagázs, vagy egy ország társadalma, ha nincs összetartó erő és egy célállomás, amiért érdemes működniük és újat teremteniük, akkor hiába gazdag, jövője nincs. Ezért fontos, hogy olyan világot teremtsünk, amelyet 100-200 év múlva is elismernek és visszasírnak."

4. Szabó Viki - a műveltség, tanulás, saját tér és a közös ellenség fontosságáról:

"Mindenkinek lenne egy kis földje és üvegháza, ahova ültethet mindenféle zöldséget és gyümölcsöt, így mindenki egészséges bio növényeket ehetne, és nem kéne a boltban vett áruk minősége és származása miatt aggódni. Ahhoz, hogy ez létre tudjon jönni, tanulnunk kéne a gazdáktól, az idősebbektől, hogy egyszer mi is át tudjuk adni tudásunkat a következő generációnak. Haszonállatokat is tarthatnánk talán, bár az szerintem jóval felelősségteljesebb és összetettebb munka, mint a növénytermesztés. Mindenkit a tudatos, és egészséges életmódra tanítanánk az iskolákban, munkahelyeken. Ilyen az egészséges táplálkozás, a mozgás, az autók kevesebbszer való használata, a szelektív hulladékgyűjtés. Ezekre támaszkodnánk, mert ha egy minél tovább fennmaradó közösséget akarunk létrehozni, akkor biztos alapokra kell építkezni. 
Az országban nem laknának sokan, nem lennének panel és emeletes házak, mert szerintem azok túl kicsik egy család számára, és mindenkinek szüksége van egy kis kertre, ahol friss levegőt szívhat. 
A tanulásra nagyon nagy hangsúlyt fektetnénk. Az alapműveltség megszerzése mindenki számára kötelező lenne, és kiválaszthatnák, hogy hol szeretnének tovább tanulni, és milyen tantárgyakat szeretnének mélyebben elsajátítani. Emellett én a zenetanulást is nagyon hasznosnak tartom, ezért ezt ingyenessé tenném az embereknek, de attól még a zenét oktató tanár kapna fizetést az államtól. Minden emberben meg kéne találnunk a tehetséget, azt az egy dolgot, amiben kiemelkedően jó, hogy aztán később ezzel segíthessen bennünket előre.
A törvényhozásban nem venne részt sok ember, maximum százan üldögélnénk a parlamentben, és igazságos döntéseket hoznánk. Fele-fele arányban lennének nők és férfiak is, hogy meglegyen a nemek közti egyenlőség. Szerintem mindkét félben benne van az a tudás, ami a kormányzáshoz, az irányításhoz kell. Az országban minden egyes lakos fix bért kapna munkáiért, hogy ne kerüljön senki válságos helyzetbe. Nyilván a tanultabb emberek esetében több, a kevésbé műveltek esetében kevesebb fizetségről lenne szó. Felmerülhet a kérdés, hogyha mindenki fix, havonta érkező bért kap kézhez, akkor mi biztosítja, hogy tisztességesen végezzék a munkájukat? Tudom, hogy nem lenne lopás, csalás, és hazugság, hiszen ez egy tökéletes világ. Szeretném, ha a parlamentben csak sokat végzett, művelt, okos, kulturált emberek ülnének, akik szeretik azt, amit csinálnak, szeretik az országukat. Ha ezt sugároznák kifelé, akár a médián, akár a való világon keresztül a külvilágnak, akkor a lakosság is máshogy állna a munkához, és magához az élethez. Szeretném, ha minden ember úgy érezné, hogy pótolhatatlan. 


Szerintem egy nagyon jó ötlet lenne, ha az alapvető szolgáltatásokból csak egy lenne. (pl.:BKK) Az emberek nem választhatnak mást, ezért nincs vita. Mindenki együtt szidja a BKK-t, és ez is egy dolog ami összehoz minket."

5. Técsi Péter - a kapcsolatcentrikus filozófus

"A mai világban azonban olyan sokan élünk, hogy egy apró hibával is, mások kárára tehetünk. A tökéletes világban szerintem tehát tökéletes embereknek kell lenniük, de a tökéletes világ maga nem létezhet, mert az ember találta ki. Tökéletes világ csak az ember fejében működhet.

Az embereknek nem az lenne a céljuk, hogy másoknál jobbak legyenek, hanem hogy együtt új és jól működő kapcsolatokat hozzanak létre, és alapvetően jól érezzék magukat. "




2016. január 3., vasárnap

A cseresznye, a mosómedve, a névtelen kocsma és a kirúgáshoz vezető út

Feladat: Írj 6-8 mondatos szöveget az alábbi szavak felhasználásával: cseresznye, siet, levelezik, lassú, felhő, műanyag

A szürrealista, némi Gogol-utánérzéssel (Fiers Tünde):

"A könyvben a műanyag játékcseresznye kiugrott a kislány babakonyhájának edényéből, és hosszú útra kelt. Útközben meglátott egy lassú, lomha felhőt, ás úgy gondolta, hogy repül vele egyet. Fel is sietett egy fa tetejére, hogy onnan ráugorhasson, mikor meglátott egy postagalambot. A játékcseresznye csak legyintett egyet, hisz tudta, hogy Harry Potterék leveleznek megint. Nem törődött vele, felugrott a felhőre, és a szél messzire repítette, ahonnan vissza se tért."

A családi idill felbomlása a csattanóban (Antal Mónika):

"Csúnya felhők közeledtek péntek délután, A kertben anya sietve lekapkodta a cseresznyéket a fáról egy műanyag dobozba. Behozta a házba, és mire beért már szakadt az eső. Lassan vacsorához közeledett az idő, mikor apa még mindig levelezett az egyik barátjával. Anya kiakadt, hogy vacsoránál is a gépet nyomogatja, ezért mérgében földhöz vágta a cseresznyéből készült pitét, Így esett, hogy .....nál elmaradt a vacsora."

Amikor a gaz osztályfőnök színre lép (Kovács Christopher):

"Egy nap iskolába menet elhaladtam egy cseresznyefa mellett, ami nagyon szép volt. Sajnos nem tudtam sokáig gyönyörködni benne, mert nagyon kellett sietnem az iskolába. Az út közben azon gondolkodtam, mi lesz, ha elkések, és az osztályfőnököm újra elkezd levelezni a szüleimmel, ahonnan lassú, de biztos út vezetne a kirúgásomhoz. Miközben ezen elmélkedtem, felnéztem az égre, ahol összegyűltek a felhők."

Feladat: Írj 6-8 mondatos szöveget az alábbi szavak felhasználásával: zsákmány, céllövölde, lány, névtelen, mos, rejtvény

A megfejthetetlen este (Técsi Péter):

"A múltkor elmentünk Janival vadászni a Zemplénbe. Fenn voltunk már a hegyen, kezemben a fegyver, előttem a vad, meghúztam a ravaszt. A következő pillanatban már zsákmánnyal a platón mentünk hazafelé. Jani nem lőtt semmit, de kedve volt hozzá, így hazafelé még beugrottunk István céllövöldéjébe. A portás lány volt csal ott, mondta, hogy most nincs hely, kérjünk időpontot, Így hazaindultunk. Jani talált valami névtelen sörözőt, oda is beugrottunk. Másnap mire felkeltem, csak azt vettem észre, hogy arcomat az eső mossa, valami kis falucska szélén. Számomra csak ez a rejtvény maradt, hogy kerültem oda."

Amikor az éhség legyőzi a cukiságot - lásd. Maslow (Szabó Viktória):

"A lány megfogta a légpuskáját, és elment gyakorolni a céllövöldébe. Pár óra lövöldözés után az igazi puskája után nyúlt, és kiment az erdőbe, hátha sikerül zsákmányt ejtenie. Egy őzikét szeretett volna lőni, hogy sokáig legyen ennivaló otthon, de csak egy nyuszit sikerült. El akarta nevezni, mert nagyon aranyos volt, de rájött, hogy nagyon éhes, és megsüti, szóval a nyuszi névtelen maradt. Hazament, megsütötte, megette, majd elmosogatott. Ebéd után pihenésképpen pedig leült rejtvényt fejteni."

A fáradt, ámde csalafinta és választékos mosómedve (Méry Bence):

"Minden a céllövöldében kezdődött. Egy nap a mosástól fáradt mosómedve betévedt ebbe a jó kis helységbe zsákmányszerzés céljából, mivel munka után jöhet a pihenés, a kényelem és az evés. De itt csak egy lányt talált. Azt gondolta a mosómedve, hogy ha most megeszi a lányt, akkor tízszer akkora lesz, és neki nem volt kedve elhíni, meg amúgy sem vetne jó fényt az emberi társadalomra, ha kikezdene az egyik tagjukkal. Tehát fel volt adva neki a lecke. És ezt a rejtvényt meg kellett oldania valakinek. A mosómedve furfangos volt, és arra jutott, hogy ír egy névtelen levelet, mintha a Greenpeace egyik aktivistája lenne, hogy tegyenek ki ételt a szegény, munkában elfáradt mosómedvéknek."

A férfiak nőszerzési evolúciója (Czifra Viktor):

"Az őskorban a férfiak úgy versenyeztek a lányokért, hogy ki az, aki minél nagyobb zsákmányt tud hazavinni. Utána, mikor az emberek elkezdtek fejlődni, akkor a vadászatot felváltotta a névtelen rejtvényes versírás. Amikor nem verseket írtak a férfiak, akkor elmentek egy kocsmába vagy céllövöldébe. Amikor a férfiak megtalálták a hiányzó felüket, akkor feleségül vették őket. A férfiak elkényelmesedtek, és a nők egész nap csak mostak, főztek és takarítottak a férfiak után."



2016. január 2., szombat

Zrínyi Miklós: Szigeti-átiratok


Feladat: Válassz ki 5 versszakot a Szigeti veszedelemből, és írd át úgy, ahogy szerinted ma hangozna!

Gimesi Dominik

Eredeti                                                                Átirat

Igazat kell irnom, halljátok meg mastan,           Az igazat írom, figyeljetek,
Noha ellenségünk volt szultán Szulimán,          Ha ellenségünk is volt Szulejmán
Csak aztot kivészem, hogy hiti volt pogán,       Csak annyit mondok, pogány volt,
Soha nem volt ily ur törökök közt talán.            Soha nem volt még ilyen török úr talán.



De talán nelkül is bátran azt mondhatom,          De bátran mondhatom,
Pogányok közt soha nem volt ez földháton        Pogányok között sem volt még ilyen 
                                                                                                                           e Földön
Illyen vitéz és bölcs, ki ennyi harcokon             Ilyen bölcs vitéz ki e sok harcból
Lett volna győzödelmes, és sok országon.         Győztesen jött volna ki, oly sok országból.



Vitézség s okosság egyaránt volt benne,            Becsület, vitézség okosság is volt benne,
Hadbéli szorgosság nagy szorult ü benne;          Ki a csatában is oda tette magát,
Ha kegyetlenség szüvében jelt nem tenne,         Mint ha szíve kőből lenne,
Talán keresztyén közt is legnagyobb lenne.       Talán a legnagyobb keresztény is ő lenne.



De fiát, Musztafát mikor megöleté,                    Ám mikor Musztafa fiát megölte,
Akkor felettébb magát megesmérteté,                Akkor ismerték csak igazán meg,
Sőt, maga nemzetivel meggyülölteté,                 Még a saját nemzete is megutálta,
Roxa szerelméjért eztet cselekedé                      S mindezt Hurrem-ért tette.



Nem hajlott mint az ág, mint kőszikla állott       Nem hajtott fejet senkinek, kemény volt,
Tenger habjai közt, mert magában szállott,        Egyedül volt mint tutaj a tenger közepén,
Ha szerencse neki valami jót adott,                    Ha szerencséjére valami jó történt,
Nem bizta el magát, föl nem fuvalkodott.          Nem szállt el magától, nem lett nagy arca.


Péter Adrián

De jól van, ha ugy van, mint Isten akarja;         Oks,ha az a zsír,ahogy Isten akarja;
Gyakorta szolgáját keménnyen sujtolja,            Lájkolóit durván bünteti,
Azért hogy mennyekben szebben koronázza,   Azért, hogy a mennyekben elitbe tartsa,
Szenvedéséért bőven ajándékozza.                   Kínlódásáért jutalomfalatkákba részesítse.
Háromezer lovas veszett ebben harcban,            3k pacis döglött e csatában,
Ötszáz jancsár hever az Almás patakban;           500cá' jancsár fordult bele az Apple 
                                                                                                                            patakba;
De mindnyájok fölött nagyobb kár Hamviván,   De az összes közül a legtrébb 
                                                                                                                          Hamviván,
Mely Vid dárdájátul fekszik földet rágván.         Aki Vid szerszámától vergődik a földön.
Hangas zöndülés lén az vitézek között,               Hangzavar történik a srácok között,
Mint mikor kemény szél megfuja az erdőt;         Mint mikor elszabadulnak az indulatok 
                                                                                                                      irodalom órán;
Mindenik csak alig várja azt az üdőt,                  Mindenki csak azt az időt várja,
Az mikor Istenhez bocsáthassa lelkét.                Mikor a Godhoz mehet a lelke.
De fiát, Musztafát mikor megöleté,                    Mikor megsemmisítette gyerekét Musztafát,
Akkor feletébb magát megismerteté,                  Onnantól ismertük meg,
Sőt maga nemzetivel meggyülöltetté,                Sőt a követői is diszlájkolták,
Roxa szerelméjért eztet cselekedé.                     No roxa áj'-ért cselekedte.
Zrini egy hajnalban, az mint volt szokása,         Zrini egy nagyon reggel, szokásosba,
Valamikor hajnalnak volt hasadása,                  Talán a hajnalnak a kacsintgatásán,
Az szent feszület előtt térden áll vala,                A dicső keresztnél cipőt kötve,
S igy kezde könyörgeni az ű szent szája:           Elkezdett kinyögni 10 miatyánkot

T
Trepák Dávid

Szent Iván havának tizedik napián                     Június tízedik napján,
Konstantinápolybul megindúlt Szulimán,          Isztambulból jön Szulimán,
Avval az sok haddal vizeket szárasztván,          seregével minden tavat kiisznak,
Nagy hegyeket bontván, várasokat rontván.      minden várost kifosztanak.

Egy fekete szerecsen ló volt alatta,                    Egy arab lóval hajt,
De képiró falra szebbet nem irhatna;                 a legszebb ló fajt,
Nem vélnéd, hogy éri földet száraz lába,           azt hinnéd lebeg,
Oly szépen egyeránt s halkal változtatja.           mert lépteit észre sem veszed.

Igazat kell irnom, halljátok meg mastan,           El kell mondanom az igazságot,
Noha ellenségünk volt szultán Szulimán,          ellenségünk Szulimán az oszmán,
Csak aztot kivészem, hogy hiti volt pogán,       igazából egy nagy pogány,
Soha nem volt ily ur törökök közt talán.            de a legnagyobb szultán.

Vitézség s okosság egyaránt volt benne,            Okos volt és vitéz,
Hadbéli szorgosság nagy szorult ü benne;         szorgalmas hadvezér,
Ha kegyetlenség szüvében jelt nem tenne,         kár a kegyetlenségéért,
Talán keresztyén közt is legnagyobb lenne.       még a keresztényeket is űberelné.

De fiát, Musztafát mikor megöleté,                    A fiát kinyírta,
Akkor felettébb magát megesmérteté,                ezzel magát is becsapta,
Sőt, maga nemzetivel meggyülölteté,                saját népe utálja,
Roxa szerelméjért eztet cselekedé.                    mert fia Hurrem babája.


Berta Virág:
1.
Én az ki azelőtt iffiu elmével                            Fiatal koromban a szerelemre gondoltam.
Játszottam szerelemnek édes versével,            Viola miatt hallgattam a magnómban,
Küszködtem Viola kegyetlenségével:              Mások ékes versét így töprengtem 
                                                                                                                         magamban.
Mastan immár Mársnak hangassabb versével  Miért szivat engem, mi volt mit elrontottam?!

2.
Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát      Korábban a Szulejmán, ó nagy török basa.
Ki meg merte várni, Szulimán haragját,         Sokat írtam róla, de neki csak a hasa,
Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,       Nőttön nőtt, bár helyette nőtt volna a haja.
Az kinek Europa rettegte szablyáját.              Kettőt vágott kardjával, mindjárt lett is kaja.

3.
Musa! te, ki nem rothadó zöld laurusbul      Létezik egy gyönyörű lány, múzsa nevet viseli.
Viseled koszorudat, sem gyönge ágbul,       Zöld laurusbólkészült koronát fog hordani.
Hanem fényes mennyei szent csillagokbul,  Díszíteném nagy dolgokkal,
Van kötve koronád holdbol és szép napbul; Nappal holddal csillagokkal.
4.
Te, ki szűz Anya vagy, és szülted Uradat,    Mária, ó Mária kérlek, áldj, meg engem!
Az ki örökkén volt, s imádod fiadat             Te szülted azt, ki felett nincs más csak az Isten.
Ugy, mint Istenedet és nagy monárchádat:   Ki fiad volt, majd jó gyorsan megindult 
                                                                                                                         a növésben,
Szentséges királyné! hivom irgalmadat.       Aztán Jézus-Krisztusként halt meg a kereszten.

5.
Adj pennámnak erőt, ugy irhassak mint volt  Mária, ó Mária adj tollamba erőt! 
Arrol, ki fiad szent nevéjért bátran holt          Had karcoljam papírra miként látom őt.
Megvetvén világot, kiben sok java volt;         Jézust és az embert ki életét bátran dobta el,
Kiért él szent lelke, ha teste meg is holt.        Remélve, hogy a mennybe majd nyugalomra 
                                                                                                                                         lel.       

2015. november 1., vasárnap

Shakespeare újratöltve

Kicsit megkésve bár, de semmiképpen sem elfelejtve teszem közzé ezeket a munkákat.
Idén párhuzamosan tanítok két osztályt ugyanazon az évfolyamon, és érdekes, hogy ugyanabból a feladatkínálatból melyik osztályban mi jön be. A saját osztályom például nagyon kedvelte azt a feladatot, amiben Rómeó és Júlia chat/sms beszélgetését kellett megfogalmazni. Nem csak tartalmilag, de formailag is igényes, jópofa megoldások születtek. Nézzétek:

Kovács Alexandra (10. b)

Rómeó:  Szia Szívem! Milyen napod volt?
Júlia: Szia Kincsem! Képzeld, apáék rám akarnak erőltetni valami nyápic fiút, akit kb nem is ismerek, mert h pénzesek…chh..
R.:  Micsodaaa??? Az gyönyörű, mond6om..és erre mit feleltél?:O
J.: Szted mit mondhattam volna?? Sírva elrohantam, és mondtam, hogy utálom őket. :@
R.: Nem foglak odaadni senkinek, ebben ne is reménykedjenek!
J.: Tudom! És én sem akarok mást, de nem tudják, hogy vagy nekem…
R.: Én bízom benned!
J.: Nekem pedig csak ez számít! Sztlek!<3
R.: Én is téged tudod jól, de attól még bosszant…
J.: Ne érdekeljen! Gyere át 9 után, beengedlek a hátsó ajtón, anyáéknak fel se fog tűnni. ;)
R.: Rendben! Ott leszek!:*
         .
  Itt vagyok!
J.: Van egy kis probléma.. Apáék még fent vannak, mert vendégek jöttek át..szval várnod kell még el nem mennek..:/
R.: Nagyszerű:/ és az mit jelent? 10 percen belül csak elmennek, nem?
J.: Foggggalmam sincs.. elég jól elröhögcsélnek.. Ne haragudj sztem ez ma nem fog összejönni..:((
R.: Várok még egy kicsit, ha semmi akkor leléptem..
J.: Oké:/
        .
R.: Na??
J.: Sajna még mindig itt eszi őket a fene..:’(
R.: Akkor elindulok haza..
J.: Ajj neee!
R.: Miért várjak itt reggelig, amíg apud kijön a kertbe h felkeltsen?:D
J.: Bolond!:D Neem! de jó igazad van..menj csak:*
R.: Akkor holnap találkozunk remélem:)
J.: Remélem is;)
R.: Jó8 kicsim:*
J.: Neked is! Sztlek 4ever <3

R.: <3 ;) Cupp..xoxo:*

Farkas Bence:

Szija szerelmem Romi <3
Itt voknyuszifül, mizu?
Ja és szeri van <3
Vettem egy cuksi könyvet, sztem fain.
Ok. Am vot már beszanyáddékkal?
Nem, valszeg, de +engedik.
Átmegyek hnap, és bedobunk 1 filmet 2sben. Oksa?
Jajj de romi lesz Romi<333 szrtlek
Thx nyuszi, én is naon.:D
Az Rkélyenleszk majd, pussz:­*
Mind1, azertteccik az 5let


Antal Mónika:



Név nélkül:

Técsi Péter:




Fiers Tünde (remélem, még látszik):


Készült nagyon jól sikerült színházi plakát is:

Técsi Péter:


Szereplők szemszögéből összefoglalt történet:

Kovács Alexandra:

Rómeó: Benvolio! Drága barátom! Sajnálom, hogy magadra hagytunk, hiszen Mercutiot és jó magamat is elveszítettél. Kérlek, vigyázz édesanyámra, fia helyett fia légy, és vigasztald meg helyettem is. Örülhettek, hiszen megszabadítottunk Titeket az évtizedek óta tartó viszálytól. Sajnálom, hogy ennek így kellett megtörténnie, de legalább békességben élhetitek le a további életeteket.
Szeretettel barátod: Rómeó

Júlia: Drága Dadus! Hálás vagyok Neked mindenért, amit értem tettél. Felnéztem Rád, mert anyám helyett anyám voltál. Soha nem tudtam igazán meghálálni Neked azt a sok törődést. Ne szomorkodj Én értem, mert itt mindennél jobb Nekem. A szerelmemmel lehetek a végtelenségig. Ha valakit hibáztatni szeretnél, okold a két család makacsságát, hiszen ha nem lett volna „háború”, Rómeóval boldogan élhetnénk, mint férj és feleség.
Szeretett gyermeked: Júlia

Név nélkül:

Lőrinc: Itt áll előttem Rómeó és azt kéri tőlem, hogy adjam össze az ellensége lányával. Tegnap még Rózáért sírt a szíve, s ma már új lány szeret, ez az ifjú szerelem? Ezt más esetben őrültségnek gondolnám, de lehet, hogy így a legjobb, így esély van rá, hogy vége legyen a generációkon tartó viszálynak. Ez a frigy megmentheti az egész várost. Összeadtam őket, s erre magukra hozzák a bajt. Rómeónak el kell hagynia Veronát, nem sikerült a béke és csak nagyobb lett a baj és a gyűlölet. Júlia most arra kér, hogy tegyek valamit a Parissal való esküvő ellen. Adok neki egy italt, amitől majd 42 óráig halottnak látszik. Rómeót közben értesítem a tervről és együtt fogjuk várni, amíg Júlia felkel.

Dajka: Olyan fiatal ez a lányka még, s máris férjhez akarják adni szegény. Neki nem tetszik az úrfi, ő a szerelemben hisz és nem az érdekházasságban. A bálon beleszeretett ellenségünk egyetlen fiába és most fülig szerelmes, de nem hiszem, hogy tisztességesek a fiú szándékai. Elküld engem Rómeóért, hogy megtudjam, komolyan gondolja-e a kijelentését. Rómeó nagyon elszántnak tűnt, lehet, hogy végre rátalált Júlia az igazira. Tudtam, hogy nem stimmel valami ezzel a Rómeóval. Mondom én ennek a szegény leánynak, hogy inkább hallgasson a szüleire és menjen hozzá Parishoz, mert mellette anyagilag is biztonságban lehetne, és jó parti lehetne, de neki csak Rómeó kell, még akkor is, ha megölte Tybaltot.

Karaktertérképek:

Fiers Tünde:





Rapcsó Nóra kiváló munkáját érdemes kattintva megnézni: a reneszánsz színjátszásról és karaktertérképei